Munkajogi védelem

 

 

 

 

 

 

 

 

Köszönjük, hogy felmondott előző munkahelyén - mégsem tudjuk foglalkoztatni!

Ügyfelünknek munkaviszonyának fennállása alatt állást ajánlott egy másik munkáltató. Ügyfelünk a kedvező ajánlatot elfogadta, így munkaszerződést kötött az 1.710.000 Ft kártérítés ügyfelünknekúj munkáltatóval akként, hogy a munkába lépésének napja a korábbi munkaviszonyban meghatározott felmondási idő figyelembe vételével került meghatározásra. Ügyfelünk így felmondott régi munkahelyén és letöltötte felmondási idejét. Ezt követően szerette volna megkezdeni új munkaviszonyát, amikor is az új munkáltató arról tájékoztatta, hogy mégsem foglalkoztatná ügyfelünket.

Ügyfelünk igényét bejelentette társaságunkhoz, és még aznap felszólító levelet írtunk az új munkáltató részére, melyben nettó 1.710.000 Ft igényt terjesztettünk elő. A munkáltató a felszólító levél eredményeként már másnap felvette ügyfelünkkel a kapcsolatot és maradéktalanul megfizette részére az elmaradt munkabért és kártérítést.


Jogtalan levonás a fizetésből

Ügyfelünket munkáltatója gépkocsivezető munkakörben alkalmazza. Az ügyfél gondatlan közúti balesetet okozott. A munkáltató a tehergépkocsi javítási költségét 190.000 Ft visszatérítése + kamatok458.417 Ft összegben ügyfelünkkel szemben érvényesítette. Fizetéséből 2007. március 1-től kezdődően levont havonta 20.000 Ft-ot, az iratok társaságunkhoz történő benyújtásáig 13 x 20.000 Ft = 260.000 Ft-ot.

A jogszabályok alapján az említett károkozás miatt összesen ügyfelünk munkaszerződésben rögzített fizetése felét, 70.000 Ft-ot lehetett volna ügyfelünk beleegyezésével levonni. A jogszabályok szerint ezt is kizárólag jogszabály, végrehajtható hatósági határozat alapján a munkavállaló belegyezésével tehette volna meg. Felszólítottuk, hogy a jogellenesen levont összeget, 190.000 Ft-ot és kamatait, utalja vissza ügyfelünknek. Levelünket követően a fenti összeget és kamatait a munkáltató megfizette és ügyfelünk munkaviszonya is fennmaradt.


Felmondás indoklás nélkül?

Ügyfelünk munkaviszonyát a munkáltatója - Ügyfelünkre nézve hátrányos feltételeket tartalmazó - közös megegyezéssel kívánta megszüntetni. Mivel Ügyfelünk a megállapodást 550.000 Ft kártérítés ügyfelünkneknem volt hajlandó aláírni, munkáltatója a munkaviszonyt rendes felmondással szüntette meg és átadta Ügyfelünk részére a munkaviszony megszűnésével kapcsolatos iratokat. Tekintettel arra, hogy az iratokhoz indokolást tartalmazó felmondást a munkáltató nem csatolt és az elszámolás során is kevesebbet fizetett Ügyfelünk részére az őt megillető összegnél, levélben szólítottuk fel a munkáltatót a jogellenes helyzet rendezésére. A peren kívüli eljárás eredménytelen maradt, ezért 30 napon belül keresetet nyújtottunk be Fővárosi Munkaügyi Bíróságon. Az első bírósági tárgyaláson kért szünetben a munkáltató a felelősségét elismerte és a később létrejött egyezség alapján megfizetett Ügyfelünk részére - a felmondással összefüggésben korábban megfizetett kéthavi átlagkereseten felül - nettó 550.000 Ft-ot.


Jogellenes felmentés közalkalmazotti jogviszonyból

Ügyfelünk határozatlan időre létrejött közalkalmazotti jogviszonyát munkáltatója azzal az indokkal szüntette meg, hogy Ügyfelünk a számára kijelölt munkaköri 1.933.158 Ft elmaradt munkabér és késedelmi kamatokfeladatokat elvégezte, a foglalkoztatását lehetővé tevő anyagi források kimerültek. Hivatkozott a munkáltató arra is, hogy azokat a feladatokat, amelyek ellátása érdekében Ügyfelünket alkalmazta, a továbbiakban már nem látja el. Ügyfelünk álláspontja ezzel szemben az volt, hogy a felmentés ilyen indokolása nem felel meg a valóságnak, mert a munkaköri leírásában nem szerepelt semmilyen speciális feladat, amely elvégzését követően a közalkalmazotti jogviszony értelmét vesztené és a munkáltató is tovább folytatja azokat a tevékenységeit, amelyekben Ügyfelünk is részt vett.

Az általunk kezdeményezett egyeztetés sikertelenségét követően keresetet terjesztettünk elő az illetékes munkaügyi bíróságon. A perben megtartott második tárgyaláson a bíróság megállapította a felmentés jogellenességét és kötelezte a volt munkáltatót, hogy fizessen meg Ügyfelünk részére összesen 1.837.158 Ft elmaradt munkabért és annak késedelmi kamatait, továbbá 96.000 Ft perköltséget. Az ítéletet egyik fél sem támadta meg fellebbezéssel, így az jogerőre emelkedett.


Óvatosan a rendkívüli felmondással!

Ügyfelünk munkaviszonyát munkáltatója azonnali hatályú rendkívüli felmondás útján megszüntette és részére a munkaviszony megszűnésével kapcsolatos iratokat átadta. Mivel a munkáltató Ügyfelünk részére írásbeli, indokolt felmondást nem adott át, keresetet terjesztettünk elő az illetékes munkaügyi bíróságon. A perben megtartott második bírósági tárgyaláson a peres felek között jogerős egyezség jött létre, amely alapján a munkáltató megfizetett Ügyfelünk részére 1.000.000 Ft nem vagyoni kártérítést. 1 millió Ft nem vagyoni kártérítés ügyfelünknek


Utasbiztosítás
Jogbiztosítás
Kapcsolat